Szeretnélek
Magamhoz ölelni,úgy,mint régen,mikor még éltél.Ritkán hagytad,de senkihez sem
hasonlítható illatod még mindig itt van velem.Furcsa,fanyar,kellemes férfiillat,
egy halvány babás beütéssel,amit megőriztél pici korodból.
Akkoriban az volt a legnagyobb gyönyörűség,hogy gömbölyű arcocskádba befúrtam az
orromat.Te rettentő nagyot kacagtál.Gyöngyfogaid világítottak.
Nem is hiszem el,hogy az a hatalmas ember,akivé növekedtél, rövid idő elteltével
már két éve egyáltalán nincs.Ebben a formájában nincs.Ez nekem felfoghatatlan és
nem is próbálok magyarázatot találni,miért pont velünk történt ez.Mindíg nagyon
nyugodt voltál.Teneked semmi nem volt sietős.Ha beszélgettünk,te ott űltél
velünk.Nagy,kényelmes cica voltál,aki akkor indult be igazán,ha valami
szörnyűség történt.Akkor azonnal te intéztél mindent.Volt egy adottságod:
mielőtt bárki föleszmélt volna,te már azonnal tudtad,mit kell csinálni.Emlékszel?
Sokszor kezelt barátotok, tőletek idősebb,elborult és úgy gondolta,nincs
tovább.Felakasztotta magát.Holttestére hárman találtatok rá.
Mielőtt bárki meg tudott volna mozdulni a rémülettől,te már levágtad,leemelted
és hívtál mentőt.Már hiába,de őket hívni kell.Vagy amikor a Cila,a mi szeretett
kék perzsa cicánk nem jött elő délutánig.Öt éves volt,még kétszer ennyit
élhetett volna.Neked szóltam,hogy befeküdt a fotelok mögé.Ez mindig gyanús
volt,mert ha ő elbújt,akkor valami baja kellett legyen,ezt tapasztalatból
tudtuk.Te ugrottál,szétdobtad a nagy fotelsort:- Anya,te ne gyere ide! – csak
ennyit mondtál.Én szót fogadtam.Csak annyit láttam,hosszan elnyúlva ott fekszik
Cila.
Te hoztál egy nagy zsákot,finoman,mintha még élne,beletetted,a szőnyeget
föltakarítottad.Elmentünk az erdőbe eltemetni.Te ástad meg a sírját.Hosszú évek
óta most kint jártam.Nem változott semmit az erdő,még a fát is véltem
felismerni,ahol a sír van.Szépen,alaposan csináltad,semmilyen állat nem áshatta
ki.Amikor eljöttünk onnan,akkor átölelted a vállamat.Nem voltak szavaid ilyen
esetekre.
Nem beszélni szoktál,hanem segíteni,jelen lenni.Rád akkor számíthattam,mikor
reményvesztett és elesett voltam.Akkor mindent megmozgattál,hogy újra a régi
legyek.Mikor jól voltam,látszólag nem is törődtél velem.De mindíg az elérhető
közeledben kellett lennem.Hozzáértők megmondták,gyógyításra születtél.Te mereven
elutasítottad.Soha nem voltál hajlandó ilyesmire.Nem is hittél benne.
Egyszer nagyon lázas voltam.Minden izületem majd szét szakadt,ahogyan ez
ilyenkor természetes.Én bírom a fájdalmat,de ez esztelen és értelmetlen volt.
Akkor megkértelek:- Miklós,segíts! – Nagy,meleg tenyereddel betakartad a
térdemet és vagy tíz percig otthagytad.Esküszöm,úgy elpárolgott a fájdalom,
mintha ott sem lett volna.A hangszereidet is elhagytad a visszatérés szándéka
nélkül.Nem akartad többé.Egyedül az állatkertet imádtad.Húsz órákat dolgoztál
nekik és ezért még három évet munka mellett keményen tanulni is hajlandó
voltál.Tele volt a polcod roskadásig állatos könyvekkel már gyerekként,de nem
gondoltam,mennyire szívügyed és hivatásod lesz az ő nevelésük,gondozásuk.
Érezted,ők hűségesek és nem hazudnak soha.Ha egy beteg állatot el kellett
altatni,gond nélkül megtetted.Neki így jobb,azt mondtad.Betegen nem tud élni
szegény.Sokszor néztél eltűnődve a távolba,míg űltünk egy teraszon és
beszélgettünk.Te mindig te voltál,noha engedelmesen,szívesen jöttél
velem,velünk,de te nem csacsogtad,viccelődted végig az időt.Néha igen,akkor
gurultunk,mert humorod az volt.Besenyő Pista bácsit,meg Hófehérkét kívülről
fújtad és minden alkalommal megnézted velem.Te is olyan voltál,mint én.Ha valami
megfogott,nem tetted le a kezedből.Stephen King : „Cujo”-ját legalább hét évig
ajánlgattad.Aztán négy nap alatt elolvastam és megértettem,miért szereted
annyira.A bernáthegyi kíváncsiságból bedugja az orrát a rókalukba.A veszett róka
belemar az orrába.A selymes szőrű,kenyérre kenhető szelídségből csapzott,iszonyú
vérengző vadállatot csinál ez az alattomos betegség.Most,hogy írom,döbbenek
meg,mennyire a te vétlen sorsod van ott leírva.Megmart az ismeretlen baj.Te nem
lettél vérengző fenevad,csak csendesen elmentél,ahová nagyon szívesen elmennék
utánad.Nem az emlék mondatja velem,hiszen az objektivitásom nem veszett el,sőt
erősödött,ha ez lehetséges.Miattad nem majomkodhatok.Te tényleg nagyon jó voltál
és nagyon,nagyon szelíd.Olyan átutazó érzete volt az embernek veled
kapcsolatban.Olyan:- Még itt vagyok. – érzés.Otthon szerettél lenni a
legjobban.Tudni,hogy valamelyik szobában ott vagyok.Nagyon mélyen bennem
maradt.Komolyan beszélgettünk a jövődről,milyen családot szeretnél. –
Tudod,anya,én olyan feleséget szeretnék,mint amilyen te vagy.Törődjön a
gyerekekkel,legyen tisztaság,úgy csinálja a dolgokat,ahogy te szoktad.Én inkább
megkeresem a pénzt,csak ő vigyázzon mindenre.- Én akkor figyelmeztettelek
téged,ez jó gondolat,csak őrá is tekintettel kell lenni.Ha te hazajössz és
fáradt leszel,legyen benned erő ahhoz,hogy vele is törődj,mert akkor
elmagányosodik melletted.Kérdőn húztad fel a szemöldököd:- Hogy képzeled? Hát
persze,hogy nem fogok újságot olvasni mellette.Beszélgetünk,így,ahogy
szoktunk,meg elviszem bárhová,ne érezze,hogy egyedül hagytam.- Ennek a modellnek
a megvalósítására nem kerülhetett sor.Akit ő választott és rajongva csüngött
rajta,erre nem volt alkalmas.Próbáltam erről beszélni vele.Nem lehetett.Szent
volt,sérthetetlen az összes képtelen elgondolásával együtt.Föl is hagytam
azonnal,hogy a megkezdett mondatot befejezzem.Egyszer nagyon
megütődtem.Telefonáltunk,s minden előkészítés nélkül azt mondtad:- Azt
akarom,oda temessenek el,ahová őt.-
Ez olyan volt,mint egy villámcsapás.Bár az imádottja 13 évvel idősebb volt,nem
gondoltam,hogy ennyire fiatalon ilyesmi Miklós eszébe jut.A ragaszkodás teljes
mindenhatóságát gondoltam ebbe a mondatba.Most két éve a hátrahagyott kedves jár
minden nap a sírhoz.Ilyenkor jut eszembe – nem most kellene.
De ezen nem segíthet már senki.Nemcsak az én gyáva álmodó lelkem gondolja,jó
helyen vagy és boldog vagy.Hiszem,hogy így van.Tudnám az ellenkezőjét.Őrzöm az
állataidat.Őket még harminc évesen is melléd kellett fektetni,ha itthon ágyat
vetettem neked.Egy nagy gyerek maradt a te tiszta lelked minden felnőttséged és
okosságod ellenére.
Nagyon hiányzol,kisfiam! 2003.július.17.-én haltál meg.
<< Főoldal
2005 Minden jog fenntartva thao & fly man