Esküvő

 

Negyven évesek voltunk,
Elgyötörtek és halálosan,
Tényleg halálba menően
Szerelmesek.
Augusztus elsején volt
Az esküvőnk, s mindenki,
Aki fontos, miértünk izgult,
Nekünk szurkolt, értünk
Született...
A „Ghost” elárult, szerelmes
Embere és John Lennon
Szilánkra hullt szemüvege.
Húsz évig nem közöltek,
Két évig a lapok sztárja
Voltál,
Mert meg merted írni, hogy
Dohos pincében is laknak
Emberek, kiknek ugyanúgy jár
Jog, élet, szeretet...

 

Elkínzottak voltunk, fáradtak,
Nem értettük, mi a helyzetünk,
Csak az volt fényesen igaz, hogy
Mellettem lenned kiváltságod,
Mert jönnek érted, nemsoká...
Addig én kellek otthonnak,
Végre érdemelt biztonságnak,
Annak a bizonyos, rég áhított,
„Polgári létnek”...
Te mondtad meg az anyakönyves
Hölgynek, milyen szöveggel
Kössön hozzám, addig, míg élnünk
Engedtetik...

 

Kollégád, a csodás tehetségű
Fotós velünk maradt a szertartás
Után, mikor a teremben lerántottál
A földre, s könnyeink folytak egybe
A tisztes szőnyegen...

 

Nyolc hónap után már halott
Voltál, de szívemben örökké örök.
Eltemettem a fekete urnát és a
Koszorúmon a vérvörös szekfük
Száma épp 43 volt, éveid száma,
Színe a szerelmem ki nem húnyó
Lángja, mely elkísért ott és mindenütt.
Ma épp 17 éve ennek, bennem az
Ünnep bájos öröme, meg az előre
Látott fellebbezhetetlen halál
Szelleme, mely megnyugtatott,
Mert tudtam, neked így lesz a jobb...

 

Leírom, de tudod, hogy személyed,
Tehetséged egyaránt imádtam,
Tudod, hogy elfogadtam minden
Képtelennek látszó lázadásod, s
Végrendeletedet, mely szóban
Kimondta, kötelezően boldog legyek.
Nem teljesíthető, mert a boldogsághoz
Egy nagy szív nem elegendő...
Ne rám haragudj, hogy nincsen
Ilyen másik...

 

Csak azért tenném, hogy megnyugodj,
Szavad, jóslatod igenlést kapott...
De belőled csak egy van, fogadd el,
A tényt – MINDÖRÖKRE!

 

(BUDAPEST, 1990 AUGUSZTUS 1.)